Vácszentlászló-Zsámbok-Valkó Települések
Csatornamű Vízgazdálkodási Társulat
TÁJÉKOZTATÓJA
Tisztelt Társulati Tagok!
Több mint félév telt el a társulat megalakulása óta, az eltelt időszak alatt a törvényi előírásoknak megfelelően működött a társulat. A legfontosabb események között van, hogy a társulat beszerezte a csatorna beruházás második fordulós pályázathoz szükséges kötelező érvényű hitelígérvényt, amivel igazolni tudjuk az önerő meglétét. 2010 február 1-én benyújtásra került a csatorna beruházás második fordulós pályázati anyaga, már csak a pályázat pozitív elbírálása kell ahhoz, hogy az építési munkák elkezdődhessenek, hiszen a kiviteli tervek, hatósági engedélyek a rendelkezésünkre állnak.
Megkezdődtek az érdekeltségi hozzájárulások befizetései az LTP-én keresztül. Akik nem kötöttek LTP-t, a nyertes második fordulós pályázat után kapnak értesítést arról, hogy mikor, milyen ütemezéssel kell majd fizetniük a hozzájárulást. Sajnos az LTP szerződésekben vállalt fizetési kötelezettségének nem mindenki tett eleget, a három településen mintegy 24 %-os a nem fizetők aránya. Tájékoztatjuk a nem fizetőket, hogy amennyiben a második felszólításunk ellenére sem egyenlítik ki tartozásukat, hátralékuk kezelését és beszedését az önkormányzat veszi át.
Fontos, hogy mindenki időben és vállalásának megfelelően fizesse az érdekeltségi hozzájárulást, hiszen csak a már befizetett elő takarékossági összegre lehet lehívni az állami támogatást. Aki nem fizet, vagy csak egy részét fizeti meg a vállalt részletfizetésnek,az kevesebb állami támogatást kap, így a fizetendő összege nő meg. Az összeget átutalással teljesítőket kérjük, hogy a megjegyzés rovatban adják meg nevüket és címüket, illetve a csekken található azonosítószámukat. A csatorna pályázat első fordulóját lassan lezárjuk. Elkészültek a kiviteli és tender tervek, rendelkezésünkre áll a részletes megvalósíthatósági tanulmány a jogerős vízjogi létesítési engedély és minden olyan szakhatósági engedély a birtokunkban van ami a kivitelezéshez szükséges. Készen vannak a kivitelező kiválasztásához szükséges közbeszerzési dokumentációk, melyek alapján lefolytathatók a közbeszerzési eljárások. Bízunk abban, hogy a második fordulóra beadott pályázatunk is nyertes lesz és elkezdődhet a megfelelően előkészített csatornahálózat és tisztító telep megépítése.
Juhász Tibor
Társulat Elnöke
Tisztelt Lakosok!
Mint arról többször tájékoztattuk Valkó, Vácszentlászló és Zsámbok Községekben tervezett legnagyobb beruházás a csatorna hálózat kiépítése . Engedje meg, hogy röviden ismertessük Önnel az ezzel kapcsolatos leglényegesebb információkat. Rendkívül fontosnak tartjuk ugyanis, hogy a helyi lakosok megismerjék a tervet és véleményt formáljanak róla, hiszen ezt a nagy feladatot csak így lehet sikeresen, mindannyiunk javát szolgálva végrehajtani.
Miért van szükség csatornázásra?
Ha a településen nem épül ki a csatornahálózat, akkor a talajba kerülő szennyvíz veszélyezteti, megfertőzi a települések vízbázisait. A csatornahálózat kiépítésével a vízkészlet tisztasága megóvható, ami azt jelenti, hogy az itt élők a jövőben sok generáción át egészséges ivóvízhez juthatnak.
Hogyan lehet finanszírozni a beruházást?
A csatornahálózat részletes terveinek elkészítése, engedélyeztetése és a csatorna kiépítése az előzetes megvalósíthatósági tanulmány számításai szerint 3,6 milliárd Ft a három községben. A pontos számításokat a most készülő részletes megvalósíthatósági tanulmány fogja tartalmazni. A KEOP második fordulós pályázaton az elnyerhető maximális támogatás a beruházás nettó összegének 85 %-a lehet.
Mit tettünk eddig a pénzügyi támogatás elnyerése érdekében?
Az első lépést 2008 augusztusában már megtettük: Valkó, Vácszentlászló és Zsámbok önkormányzata egy közös pályázaton – a Környezet és Energia Operatív Program keretében – 133 620 000 Ft európai uniós és hazai forrásból finanszírozott támogatást nyert el . Ezt az összeget a három önkormányzat 23 580 000 Ft önrésszel és 31 440 000 Ft ÁFA-val egészíti ki. Ebből az összegből elkészíthetők a szennyvízelvezetés és -tisztítás megoldásához szükséges hatástanulmányok, a részletes megvalósíthatósági tanulmány és a tervek.
Mi a következő lépés?
Meg kell alakítani a Víziközmű Társulatot, illetve a települések önkormányzatai társulást hoztak létre, a KEOP második fordulós pályázat benyújthatósága érdekében. A második fordulós pályázat elnyerése esetén a Viziközmű Társulaton keresztül biztosított lakossági önerő igénybevételével tudjuk a csatornahálózatot megépíteni. A lakástakarék-pénztárak bevonásával részletfizetéssel is lehet majd teljesíteni a lakossági hozzájárulást.
Mit kérünk Öntől?
Először is szeretnénk megköszönni figyelmét, melyet e rövid tájékoztató megismerésének szentelt. A csatornaépítésről további részleteket tudhat meg a www.vvzscsatorna.hu weboldalon. Arra kérjük, hogy amennyiben a pályázat előírásai miatt kötelezően alkalmazott közvélemény-kutató cég telefonon megkeresi Önt, segítse munkájukat, és válaszoljon a kérdésekre e mindannyiunkat érintő, rendkívül fontos tervvel kapcsolatban. A munkálatok előrehaladásával még sokszor megkeressük Önöket annak érdekében, hogy minden lakos pontos ismeretekkel rendelkezzen a beruházásról.



